Öböl menti kaland 1-2. nap - Wadi Shab, Bimmah, Omán. Újra útrakeltem, ezúttal Andival, mégpedig a Közel-Keletre, a Perzsa-öbölbe. Első célpontunk Omán volt, amely sokáig viszonylag kevéssé ismert volt az utazók előtt, de néhány éve a tengerparti üdülők közt népszerűvé vált. Mi szokás szerint nem a partmenti napozás miatt érkeztünk, hanem a természeti, kulturális és történelmi látnivalókat szerettük volna felfedezni. Ezért először az ország egyik leghíresebb látnivalóját, a Wadi Shabot kerestük fel. A vádi arab eredetű szó, sivatagi vízmosást, részben kiszáradt folyómedret jelent. Ománban sok ilyen vádit lehet találni, hiszen a magas hegyekben esett csapadék, ezeken próbál eljutni a tengerig. A Wadi Shab ezek közül is talán a leghíresebb, elsősorban a kialakult természetes medencék, zubogók, vízesések miatt. A hely a fővárostól, Maszkattól délre található mintegy 2 órás autóútra, közel a tengerparthoz. A túra kezdetén csónakba kell szállni, hogy átvigyenek a túlpartra, onnan már gyalogosan folytatódik a felfedezés. Az első szakaszban könnyű, kavicsos terepen, pálmák és egyéb gyümölcsfák között lehet sétálni, majd az ösvény emelkedni kezd és sziklákon kell mászni. A víz növekedésével megjelennek a természetes medencék, helyenként ezeken keresztül kell átkelni, esetenként combig érő vízben. Ha nem figyel az ember, könnyen megcsúszhat a síkos köveken, ugye Andi?

Mintegy egyórás túrával lehet eljutni a fő medencék zónájába, de a hatalmas sziklafalak között, káprázatos a panoráma és több helyen zubogók vagy vízesések taglalják a tájat. Ezt követően kezdődik a móka, ugyanis a medencékben kellemes, de frissítő víz található, és a helyenként több méter mély mederben jókat lehet úszni. Most december végén mintegy 26 fok volt és gyönyörűen sütött a nap, ezért nagyon jól esett a lubickolás. A hely népszerű a helyiek között, ezért ünnepnapokon nagyon sokan keresik fel ezt a helyet, de szerencsére most nem volt elviselhetetlen a tömeg. Több órás fürdést és napozást követően indultunk vissza ugyanazon az útvonalon, de a látvány ezúttal is kárpótolt minket a kiadós séta miatt.

Egy rövid, kései ebédet követően folytattuk utunkat a Hawiyat Najm Parkba, itt található ugyanis a Bimmah Sinkhole, amely egy víznyelő. A türkizkék vizű tó 50 m széles és 70 m hosszú, legnagyobb mélysége pedig 20 m. A hely alig 600 m-re van a tengertől, Ḑibāb és Bimmah városok között. A víznyelő a felszín beomlásával keletkezett, az alatta lévő mészkő rétegek eróziója miatt. A helyiek azonban sokáig azt hitték, hogy ezt a kút alakú víznyelőt egy lehullott meteorit hozta létre, innen ered a Hawiyyat Najm arab neve, amely a hulló csillag mély kútját jelenti. A park kulturált kialakítású, a gyerekeknek játszóteret is kialakítottak, a tóhoz pedig egy lépcsőn lehet lejutni. Lehet fürdeni is a vízben, de mi ezt kihagytuk, csak a partról néztük meg a mészkőrétegek között található tavat. Ezután visszatértünk a fővárosba, holnap pedig nyugat felé folytatjuk utunkat.

Öböl menti kaland 3. nap - Jebel Akhdar-felföld, Omán. Nyugat felé indultunk, annak érdekében, hogy felfedezzük az ország négy történelmi erődei közül hármat. Bahla volt az első megállónk, mivel itt található az ország első UNESCO világörökségi vára, amely 1987-ben került fel a listára. A Bahla Fort hatalmas helyreállítási munkálatokon esett át, és csak 2012-ben nyitották meg újra. Az erődöt a 12. és 15. század között építtette egy helyi törzs, amely ezen a területen élt. A település a datolya termesztésen túl, elsősorban a tömjén kereskedelméről volt ismert. A vár mellett található egy oázis és egy 13 kilométeres ősi védelmi fal is, amelynek egy része még ma is áll a hegyoldalban. Sajnos az oázis épületeinek nagy része romokban hever, de a településszerkezet látható és a házak egy része még áll. Mivel az erődítményt vályogból készült téglákból építették, az erózió (eső és szél) károsította az építményt egészen addig, amíg meg nem indultak a helyreállítási munkálatok. Ennek eredményeként ma már gyönyörű állapotban látható az erőd, és szerencsére egyénileg is felfedezhető, így hosszan bolyongtunk a vár egyes részein. Az erőd legrégebbi része az Al-Qasabah (régi erőd). A Bait al-Hadith-t, vagyis az új erődöt a Ya'riba-dinasztia építette a XVII. században. A Bait Al-Jabal pedig a XVIII. században készült el. A Bahla Fort mellett található egy történelmi mecset is, amelynek X-XI. századi alapjai is láthatóak, de maga az épület XVI. századi. Érdekesség, hogy a minaret összeomlott, így annak csak alapja látható.

Utunkat Jabreen városa felé folytattuk, amely lenyűgöző kastélyáról ismert. A várkastélyt Bil'arab bin Sultan imám építtette, aki a XVII. század végén uralkodott, és akit ezen a helyszínen temettek el. A kastély nagyon jó állapotban van, egyénileg is látogatható mind a három szint. A termekben korabeli tárgyak, ékszerek és díszek találhatóak, a tornyokból pedig fantasztikus panoráma látható a városra, a datolya ültetvényekre és a környező hegyekre.

Utunkat Nizwában fejeztük be, ahol az óváros közepén található a Nizwa Fort, amely egy erőd és egy kastély egyben. Sajnos az óváros épületei egy jelentős része nagyon rossz állapotban van, így kicsit lehangoló a séta a vár felé, de maga az erőd szerencsére nagyon jó állapotban van, amely egy rendkívül népszerű turisztikai célpont. A XVII. században építtette Bin Saif Al Ya'rubi imám szultán, bár alapjai még a XII. századra nyúlnak vissza. Az erőd a mindenkori imámok székhelye volt béke és háború idején is, és körülbelül 12 évig épült fel. A vízbázisát egy földalatti patak biztosítja, innen húzták fel a vizet a magasan fekvő erődbe. Félelmetes erődítmény volt a portyázó erőkkel szemben, amelyek Nizwa bőséges gazdagságára és stratégiai elhelyezkedésére vágytak a létfontosságú kereskedelmi utak kereszteződésében. Az erőd fő része a hatalmas kör alakú torony, amely 30 méterrel a föld felett emelkedik, és átmérője 36 méter. A tetejéről az egész kastély és Nizwa városa is belátható. A kastélyban egy kisebb múzeum működik, ahol a környék emlékei és használati tárgyai láthatóak. Az udvaron egy hagyományos ománi zenekar mutatta be művészetét és ezzel teljesen autentikussá vált a történelmi érzés.

Öböl menti kaland 4. nap - Sur, Omán. Dél felé indultunk, Sur városába, amely több, mint 200 km-re fekszik a fővárostól, Muscattól. Történelmileg a város a tengerészek legfontosabb központja volt, de a tenger ma is fontos része az életnek Surban. Már a 6. századtól fontos kereskedelmi központ volt, de a fénykorát a 16-19. század között élte, amit a Szuezi-csatorna megnyitása zárt le, onnan jelentősége csökkent. A várost a legendás Szindbád szülőhelyének is tartják, az Ezeregy éjszaka meséi hőse, állítólag innen indította utazását a hét tengeren át. A város talán leghíresebb látnivalója az utolsó Dhow gyár és múzeum, itt készítik ugyanis a kézzel készített arab vitorláshajókat.

Már érkezéskor láttunk egy dhow-t az öbölben, ezeket jelenleg már csak kirándulásokra használják, de egykor az Indiába irányuló kereskedelem is ezeken a hajókon zajlott. A gyárban jelenleg egyszerre csak egy-két dhow-t építenek burmai teakfából és ghaffból, amely egy helyi sivatagi fa, de itt végzik a régebbi hajók javítását is. A múzeumi részben megtekinthetőek a munkaeszközök, a típus modellek és egy egész hajó is, de az igazi érdekesség az épülő dhowk megtekintése, amelyekre fel is lehet mászni. Nagyon érdekes volt látni a hagyományos tevékenységeket.

Utunkat innen az Al Ayjah hídon keresztül folytattuk az azonos nevű óvárosba, amely a régi világítótoronyról és a partmenti őrtornyokról híres.

Ez utóbbiak fontos történelmi értékkel bírnak, hiszen kulcsszerepet játszottak a 16. századi portugál uralom idején. A több mint 20 méter magasra épült torony, döntő fontosságú kilátó volt a tengeri támadások ellen, valamint segített a hajók és csónakok irányításában.

Egy kis tengerparti hűsölést követően felkerestük az Al Sunaysilah Fortot. Az erőd 35 méter hosszú és 30 méter széles, négy kör alakú tornyot foglal magában, amelyek közül háromban ágyúk vannak, a negyediket pedig megfigyelésre használták. Egy bejárata van, amely egy fedett és egy nyitott udvarra vezet. Ezt a kastélyt a település védelmére használták, elsősorban a portugál hódítás idején. Bár időben érkeztünk, a vár sajnos már zárva volt, így csak kívülről tudtuk megnézni ezt a gyönyörű épületet. A hazafelé tartó úton található Qalhat falu, amelytől délkeletre van egy ókori város romterülete. Ezt az ősi várost Marco Polo úgy emlegeti, hogy Calatu. 2018 óta az UNESCO Világörökség része lett annak ellenére, hogy csak Bibi Maryam mauzóleuma maradt épségben. Holnap Maszkatot, a fővárost szeretnénk felfedezni.

Öböl menti kaland 5. nap - Maszkat, Omán. Utolsó ománi napunkon az ország fővárosát tekintettük meg, amely bár 1,7 millió lakossággal bír, mégis az arab világhoz képest nyugodtabb képet mutat. Történelme során perzsa, portugál és oszmán uralom alatt állt, de a 20. század második felében elnyert függetlenséget követően jelentős fejlődésen ment keresztül, elsősorban az olaj és földgáz bevételek következtében. A Hadzsár-hegység lábánál fekvő tengerparti település stratégiai, a Hormuzi-szoros melletti elhelyezkedése miatt fontos kereskedelmi központ. Az ománi emberek rendkívül barátságosak, segítőkészek az idegennel, a közlekedési kultúrájuk is sokkal nyugodtabb, már-már előzékenyek az utakon. Felfedezésünket a Sultan Qaboos Grand Mosquenál kezdtük, amely Omán legnagyobb mecsete, 1994 és 2001 között épült. Látogatható mindenki számára, de helyi öltözetben lehet csak bemenni a templomba, amelyben érdekes látványt nyújtottunk. Öt minarettel rendelkezik, melyből a legmagasabb 90 méter magas, és a négy szomszédos minaret adja a mecset külső megjelenésének fő jellemzőjét.

A belső térben a fő imaterem a központi rész, amely négyzet alakú, 75 méter átmérőjű központi kupolával rendelkezik és 50 méter magasságba emelkedik a padló fölé. A kupola belülről látványosan díszített, és dominálja az egész imatermet, amely egyébként is rendkívül szép. A mecset több mint 6500 hívőt, míg a női rész 750 hívőt tud egyszerre befogadni. A parkban, amely önmagában is látványos hosszan lehet sétálni.

Ezután utunkat a város keleti, Muttrah nevű kikötői negyedébe folytattuk, itt található ugyanis az Ománi Nemzeti Múzeum, amelyet 2016-ban nyitottak meg a nagyközönség számára. Több, mint 5000 tárgy található gyűjteményben, köztük egy nemzetközileg is jelentős őskori fémtárgy-kolekció. A modern épületben hatalmas terekben lehet nézelődni, nekünk legjobban a fegyvergyűjtemény és az Omán és a nagyvilág kapcsolatát bemutató kiállítás tetszett.

A múzeummal szemben található a tengerparton az Al Alam-palota ("a zászló palotája"), amely az ománi szultán hivatalos központja. Állami funkciókra használják, például külföldi méltóságok és államfők fogadására. A régi palota helyén 1972-ben épült létesítmény egyedülálló homlokzata arany és kék oszlopokból áll. Sajnos a palota belső területe nem látogatható, de meg lehet állni a kapuk előtt és fényképeket lehet készíteni.

A tengerparton számos erődítmény és őrtorony védi Maszkat városát, mi ezek közül az Al-Mirani Fortot néztük meg belülről. Az öböl fölé magasodó impozáns várból fantasztikus panoráma nyílik az egész negyedre. Az erőd már a portugál invázió előtt létezett, majd 1587-ben a portugálok újjáépítették. Ez a hely volt az első, amelyben ágyúkat használtak Ománban. Maszkat 1552-es elfoglalásakor az oszmán haderő megtámadta az Al-Mirani erődöt is, 18 napig ostromolták tüzérséggel, majd elfoglalták.

Ezt követően sétáltunk a tengerparton, majd egy kései ebédet követően bejártuk a bazárt, amelyben minden keleti érdekesség megtalálható. Ezzel befejeződött rövid ománi kirándulásunk, néhány helyet idő hiányában nem tudtunk megtekinteni (Wadi Ghul, Al Hoota Cave), de igazán jól éreztük magunkat ebben a gyönyörű országban.

Öböl menti kaland 6. nap - Bahrein. Egy napra átrándultunk Bahreinbe, az Omán melletti szigetországba, amely arról nevezetes, hogy 1931-ben itt találtak először olajat a Közel-Keleten. Mára is ez határozza meg ennek a kicsi, de gazdag országnak a fejlődését, de igyekeznek diverzifikálni a gazdaságot, egyelőre kevés sikerrel. Az egykor a gyöngyhalászatból és kereskedelemből élő nép kései utódai egy rendezett, tiszta, de túlságosan modern országot építettek fel, szerencsére a Dubaira jellemző hamis máz nélkül. Reggel korán érkeztünk meg Manama repterére, ahonnan első utunk a Qual'at al-Bahrain vagy másnéven a Bahrain Fort nevű erődbe vezetett. Az 1954 óta végzett régészeti ásatások tártak fel leleteket, amelyeket az itt élő különböző népek alkottak a K.e. 2300-tól a 18. századig, köztük kassziták, görögök, portugálok és perzsák. Egykor itt volt az általunk kevéssé ismert Dilmun civilizáció fővárosa is, 2005-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. Dilmun a Gilgames-eposz szerint a "halhatatlanság földje", a sumérok ősi helye és az istenek találkozási pontja. Qal`at al-Bahrein egy tipikus mesterséges halom, amelyet az emberi kultúrák több rétege hozott létre. Jelenleg csak a lelőhely mintegy 25%-át tárták még fel, többek között lakó, nyilvános, kereskedelmi, vallási és katonai épületeket. A 12 méter magas halom tetején található a lenyűgöző Qal`at al-Burtughal, azaz a portugál erőd, amely az egész helyszín nevét adta. Az erőd bejárható egyedül is, és a korai órában kvázi egyedül bolyonghattunk a helyszínen. Egy kisebb kiállítás is található a látogató központban, ahol az itt talált leletek egy részét lehet megtekinteni, de a többség a Bahreini Nemzeti Múzeumban található, ahová következő utunk vezetett.

Az ország legnagyobb és legrégebbi nyilvános múzeuma ez, Manamában található, a Bahreini Nemzeti Színház (egy modern épület, nekünk nem tetszett túlzottan) mellett. Az 1988-ban megnyitott múzeumkomplexum 27 800 négyzetméteren fekszik, és talán az ország legnépszerűbb turisztikai látványossága.

Három csarnokot foglal magában, amelyek a régészetnek és a Dilmun ősi civilizációjának szenteltek, míg két másik terem Bahrein közelmúltbeli, iparosodás előtti múltjának kultúráját és életmódját mutatja be. Nagyon látványos maga a kiállítás, igazán érdekes volt számunkra ez a kevéssé ismert civilizáció emlékeinek megismerése.

Utunkat a Bab Al Bahrain (Bahrein kapuja) felé vezetett, amely egy történelmi épület Manama központi üzleti negyedében, a Vámtéren. Ez jelzi a Manama Souq főbejáratát, innen indul a keleti bazár, amely itt kissé steril a mi ízlésünknek. A kapu mellett régi járművek sorakoztak, és korhű egyenruhában lévő rendőr és katona posztolt a régi posta épülete előtt.

Megnéztük még a Bahrain World Trade Center épületét, amely egy 240 méter magas, 50 emeletes, ikertornyos komplexum Manamában, építése 2008-ban fejeződött be. Sétáltunk még kicsit a városban, majd elindultunk az Emírségekbe.

Öböl menti kaland 7-9. nap - Dubai, Egyesült Arab Emírségek. Omán és Bahrein után egy pár napot az Emírségek talán leghíresebb részében, Dubaiban töltöttünk. Igazi beszámolót nem igazán tudok írni erről a helyről, mert érzésünk szerint olyan, mint egy óriási vidámpark, ahol hatsávos autópályákon lehet közlekedni az egyes attrakciók között. Apropó közlekedés, ténylegesen kaotikus az autózás a városállamban, de nem a sofőrök agresszív stílusa miatt, hanem a kiismerhetetlen sávkiosztásból fakadó eltévedések miatt. Történelmi látnivalókra, régi épületekre ne számítson az utazó, Dubai ugyanis egy kis település volt a jelenlegi átalakulását megelőző időszakban. Van egy kis erőd, az Al Fahidi Fort, amely az emír korábbi lakóhelye volt, jelenleg itt található a Dubai Museum (sajnos felújítás miatt zárva). Mellette található a dubaji óváros, amelynek néhány utcácskája hangulatos, de nem túl autentikus, inkább egy turistalátványosság.

Ezen túlmenően a város jelentős része az utolsó két évtizedben épült, kimondottan a turisták elkápráztatásának céljából. Minden a csillogásról, a gazdagságról és sajnos a pazarlásról szól, például az állatkertben minden sétányon vízpárát fújtak, annak ellenére, hogy kellemes tavaszi idő volt. A futurisztikus épületek és a hatalmas toronyházak rendkívül eklektikus hatást nyújtanak, nem éreztük benne a rendszert. Ennek ellenére vannak érdekes látnivalók, felkerestük a Miracle Garden-t, amely leginkább egy virágokból épült Disneyland.

Jól felépített a Dubai Safari Park nevű modern állatkert is, amelyben a sivatagi szafari igazán különleges élmény. A Dubai Mallban található akvárium hatalmas víz alatti alagútjával szintén egyedi, a pláza melletti Dubai Fountain zenélő szökőkútjával és háttérben a világ legmagasabb épületének számító Burj Khalifával szintén érdekes.

Ezen túlmenően sajnos mindenhol azt éreztük, hogy az egész városnak egy talmi jellege van, ahol az egyetlen cél a turisták megkopasztása. Ez az úgynevezett Red Dune Desert Safari programon csúcsosodott ki, amely leginkább a 80-as évek hortobágyi túráihoz hasonlítható, csak itt a műanyag csordások helyett műbeduinok biztosítják a "hamisítatlan" sivatagi hangulatot. Egyszóval nem lett Dubai a kedvenc helyünk, egyszer látni kell, de nem hiszem, hogy visszatérünk még ide.